Az utóbbi időben (megint) elszállt valahova az önbizalmam, ami nyilvánvalóan abban is megmutatkozott, hogy nem írtam. Egy betűt sem. Sem kézzel, sem géppel. Rengetegszer eszembe jutott, de valahogy mindig elhessegettem az ötletet és megmagyaráztam azzal, hogy úgysem lesz jó. 

Helló, megint 'nem vagyok elég' jó program. 

És most mégis itt vagyok, végre billentyűzetet ragadtam, mert az utóbbi hetekben sokadszor hallottam tegnap este, hogy elég ebből az önostorozásból. 

Bizonyítani akarom, hogy elég jó vagyok, és közben látom, hogy végre eljutottam az életem egy olyan szakaszába, ahol amúgy már senkinek nem kell bizonygatnom, mert akik velem vannak, pontosan tudják, értik, érzik, szeretik, tisztelik és becsülik azt, aki vagyok. Úgy, ahogy vagyok. Minden hisztis, kiborulós, felhős, önfeledten nevetős, gyerekes, játékos, rékás pillanatommal együtt. 

Szóval megint felmerült a kérdés, hogy miért is nem csinálom azt, amiben jól érzem magam? Mindig imádtam jegyzetelni, firkálni számomra lényeges szavakat, mondatokat füzetekbe, könyvekbe, virtuális jegyzetfüzetbe. 

Úgyhogy mostantól újra jönnek a firkák, hogy jobban érezzem magam. És lehet, hogy másnak is segít, az pedig már csak hab a tortán. 

• P.R. •