Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak azokat bántják a testük miatt, akiken van néhány kiló felesleg. Hát nem.

"Nincs rajtad mit fogni."
"Csont és bőr vagy."
"Tuti, hogy beteg vagy."
"Le vagy fogyva, hogy nézel ki?" 
"Nem vagy túl nőies így."

Mindennapos mondatok, amik így leírva sem néznek ki túl kedvesnek... 

Én is a vékony (nem gebe, nem csontsovány) nők táborába tartozom. Nem salátán élek, nem diétázom (igaz, hogy egy autoimmun betegség miatt oda kell figyelnem az étkezésemre, de szó sincs koplalásról), imádom a fagyit, nem járok heti ötször konditerembe és rendesen eszek. Oké, bringázok, sokat, de egy-egy túra után simán egy helyben megeszek egy egész pizzát és akik ismernek, sokszor elcsodálkoznak rajta, hogy hova fér ...

Újra elővettem. Mindig aktuális... Emlékeztető arról, hogy 'jól van az úgy'.

Mindenkinek vannak nehéz napjai. Nekem is. Mostanában többször, mint kellett volna. Mi a baj? Elégedetlenség, ‘nem vagyok elég jó’, sikertelenség, talán szeretethiány.

Nem nagyon szoktam magamnak megengedni, hogy szarul legyek, leginkább elmenekülök az érzéseim elől (mondjuk nem csak a rosszak elől), de az utóbbi időben sokszor éreztem a padló közelségét. Volt egy hét betegség, ami miatt bezáródtam, jobban, mint szoktam, de közben annyi minden történt az utóbbi időben, hogy lehet, hogy csak arra volt szükség, hogy a lelkem egy kicsit utolérje magát.

Bekapcsol a hibakereső üzemmód, vadászom az okokat, a hibákat magamban, mit és hol rontok el, mit ...

Az utóbbi időben (megint) elszállt valahova az önbizalmam, ami nyilvánvalóan abban is megmutatkozott, hogy nem írtam. Egy betűt sem. Sem kézzel, sem géppel. Rengetegszer eszembe jutott, de valahogy mindig elhessegettem az ötletet és megmagyaráztam azzal, hogy úgysem lesz jó. 

Helló, megint 'nem vagyok elég' jó program. 

És most mégis itt vagyok, végre billentyűzetet ragadtam, mert az utóbbi hetekben sokadszor hallottam tegnap este, hogy elég ebből az önostorozásból. 

Bizonyítani akarom, hogy elég jó vagyok, és közben látom, hogy végre eljutottam az életem egy olyan szakaszába, ahol amúgy már senkinek nem kell bizonygatnom, mert akik velem vannak, pontosan tudják, értik, érzik, szeretik, tisztelik és becsülik azt, aki vagyok. Úgy, ...